2017. december 17., vasárnap

Dohány és babérok

A dohányzás elleni harc változatlan fontos és aktuális feladat. Ezen a fronton világszerte, így itthon is jelentős változások történtek az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor, mintha ennek a problémának a viszonylagos súlya, és így a rá irányuló figyelem az elmúlt években csökkenne Ebbe nem szabad belenyugodni, a harcot tovább kell vinni.
Ezen a téren két nagy csatát kellene vállalni. Hazánkban is örvendetesen korlátozták a dohányzást közterületen, de alig jelenik meg a korlátozáspolitikában egy elsődleges szempont: a gyerekek védelme. Általánosságban a nem dohányosak érdekeit a jog elismeri, valamennyire érvényesíti. De a gyerekek nem nem-dohányosak, hanem egy különleges kategória. Ebben az esetben a jognak merészen túl kell lépni a közterületre való önkorlátozáson. Ahogy a gyermekbántalmazás otthon, magánterületen sincs megtűrve, így a gyerek mérgezését dohányfüsttel sem lehetne szankciók, jogi következmények nélkül.
Azt, hogy ezt pontosan jelenleg hogyan lehetne szabályozni (például azzal-e, hogy olyan lakásban, ahol terhes nő vagy fiatalkorú gyermek él, kötelező kijelölni helyet a dohányzásra oly módon, hogy a dohányfüst a védendő személyeket ne veszélyeztesse), a szakemberekre és a közvéleményre kellene bízni, de a lényeg az előrelépés ezen a téren. Ennek a rendelkezéscsomagnak azt is tartalmaznia kell, hogy tilos olyan helyiségben dohányozni, amelyben gyermek vagy várandós anya tartózkodik, illetve a szabadban sem lehet ezek közvetlen közelségében dohányozni. Értelemszerűen tilos lenne dohányozni, és közben karunkon vinni egy gyereket.
A másik csata, amit vállalni kell, a nemzetinek mondott dohánybolt-koncepció radikális korrekciója. Ez a hálózat az első Orbán-Semjén kormány hevesen kritizált öröksége, amely a kiskereskedelemnek komoly veszteséget, a koncesszió nyerteseinek komoly hasznot hozott, anélkül hogy reális érdemeket tudna felmutatni a dohányzás elleni harcban. A nagy gond ott van, hogy felülkerekedtek az üzleti szempontok, és aggályosan szélesítve a trafikok termékprofilját, azokat prosperáló minimarketté tette, ahelyett, hogy funkciót kaptak volna a dohányzás elleni harcban.
De hogyan lehetne biztosítani egy ilyen funkciót? Mindenekelőtt a trafikok alapvető átprofilírozásával. Kínálatukból ki kellene venni minden hagyományos terméket, ellenben kötelezővé kellene tenni a dohányzás ártalmaival kapcsolatos, illetve a dohányzásról való leszokást megkönnyítő gyógyszerek, teák, táplálék-kiegészítők, segédeszközök, könyvek és hasonlók forgalmazását. De ennek a funkciónak kellene alárendelni a trafikok egész külső és belső kialakítását.
Még azt is érdemes lenne megfontolni, hogy egyszerűen a patikákra bízni a dohánytermékek forgalmazását.
Végül megint csak azt szeretnénk hangsúlyozni: semmi okunk nincs pihenni nem létező babérjainkon. Még komoly harcok várnak ránk a dohányzás elleni harcban.
Változó Világ Mozgalom



* * *

2017. december 14., csütörtök

Hozzáférhető vezetők

A nép egyszerű fiai és lányai is nyertek bebocsátást a király elé, különösen a népmesékben. Az sem volt ritka, hogy a király ment ki – királyi pompájában vagy álruhában – a nép közé. Napjainkban ez a hagyomány jócskán megerősödött, hála a tömegkommunikációnak és a szédületes politikai marketingnek: már egyetlen étkezésünkről sem hiányzanak a király és emberei. Integetnek, mosolyognak, beszélnek, okosítanak, konzultálnak velünk, és újra, és újra.
Valójában a nép egyszerű fiai és lányai soha nem voltak ennyire távol tartva minden illetékes személytől, különösen a Nagyon Fontos Emberektől. A helyzet már lassan olyan (abszurd), mintha két különböző kaszthoz tartoznánk, vagy két távoli bolygón élnénk.
De ezért nem elsősorban a terrort kell okolni. Kennedy, Martin King, Palme, Rabin nem a terrorizmus áldozata, hanem a sötét politikának. És ugyanez a maffioid sötét politika osztja kasztokra a társadalmat.
Megfordíthatjuk-e a dolgokat, ha valami úton-módon mégis beeresztjük a nép egyszerű fiait és lányait a királyhoz? Biztosan nem. De ez biztosan egy jó és fontos lépés lenne.
Az elmúlt évtizedekben (kapitalista és szocialista országokban egyaránt) meghonosodott a gyakorlat, hogy minden vezető, a kerületi rendőrkapitánytól a miniszterig hetente vagy havonta fogadóórát tart. Ez a gyakorlat ma is létezik, szűkülő mértékben, kevés társadalmi hatékonysággal és még kisebb garanciákkal.
És éppen itt lehetne és kellene elérni egy alapvető fordulatot. Elvárás kellene lennie (amelyet kár minősíteni erkölcsinek, politikainak stb,), hogy minden rendű és rangú vezető általában hetente tartson legalább egy órányi fogadóórát, beleértve a miniszterelnököt, köztársasági elnököt, minden elnököt stb. Mert nem lehet olyan fontos és elfoglalt személy, akinek hetente nem telne egy órára a néppel való találkozásra.
Ha viszont ezt a kötelmet valamilyen jogi formában rögzítenénk, igen fontos lenne olyan – átlátható – garanciákat is adni az intézmény jó, ésszerű működésére.
De ezzel nem merül ki a társadalmi igény. A vezetők számos más formában és módon elérhetőeknek kellene lenniük. Itt van például az email, mint az egyik leghasznosabb eleme az elektronikus világnak. Itt a helyzet igen változó, rapszodikus: ciklusról ciklusra más koncepciók jönnek divatba, de néha sűrűbben is. Érthető módon azt nem lehet elvárni, hogy egy miniszter személyesen válaszoljon minden neki küldött levélre, de ahogy elvárható egy cégtől, hogy legyen megfelelő ügyfélszolgálata, elvárható ez minden hatóságtól is.
Igen, bőséges tapasztalatunk van, mennyire lehet formálissá, bizonyos esetekben cinikusan üressé, gőgössé tenni a válaszokat. Ebben miniszterek és miniszterelnökök remekelnek, még akkor is, ha parlamentben a honatyáknak válaszolnak, el lehet képzelni, mit kap a nép sokat emlegetett egyszerű fia. Mégis újra és újra követelni kellene, hogy a vezetők úgy vezessenek, mint egyenlők az egyenlők között.
Változó Világ Mozgalom


* * *

2017. december 10., vasárnap

Szegény harc a szegénység ellen

A szegénység, a politikailag korrekt kicsengésű mélyszegénység, a brutális nyomor sok ezer éve emészti a társadalmak nagy részét. De ez a kór ilyen vagy olyan formában a társadalom egészét mérgezi meg.
Szüntelenül teszünk, teszegetünk a szegénység ellen, és van is haladás. Statisztikák világosan kimutatják. És aligha kételkedne valaki abban, hogy az, ami az elmúlt évezredekben sokfelé tapasztalható volt a földi pokol bugyraiban, ma már elképzelhetetlen, legalább is tömeges méretekben.
De lehet-e nyugodt a lelkiismeretünk ezzel kapcsolatban? Ez nem költői, még kevésbé prédikáló kérdés. Komoly figyelmeztetés akar lenni.
Fel kell, és el kell ismernünk, hogy alig foglalkozunk a szegénység szívós fennmaradásának igazi okaival, leküzdésének igazi alternatíváival.
Megint csak évezredes intelem: ne halat adj az éhes embernek, hanem tanítsd meg halászni. (Bár a legjobb lenne először adni neki egy halat, és utána megtanítani halászni.) Igaz, hogy ez nem tárja fel a szegénység okait, de addig sem lenne szabad fenntartani a szegény kiszolgáltatottságát, hanem tartós működő megoldást kellene segíteni.
A napokban is hírt kaptunk, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere egy milliárd forintot ad a szegény családok megsegítésére. Egy milliárd forint valóban hatalmas összeg (csak azok számára nem az, akik naponta stadionok sorsáról döntenek.) Ezzel a magyarországi szegények nagy részét meg lehet vendégelni egy rendes ebéddel (falodai árfekvésben gondolkozva). Megkapják? Vagy más úton-módon lesznek megsegítve. Legyünk jóhiszeműek és bizakodóak, de ismerve Gates, Zuckerberg és hasonló dollármillárdos „közadományait”, jogosabb, ha szkeptikusok maradunk.
Ami tehetünk: dolgozni a szegénység igazi okainak feltárásán, és keresni halásztanfolyam-típusú ötleteket, projektterveket. Az előbbi bizonyos értelemben fontosabb, de ez utóbbi gyorsabban kezdhetne hatni.
Minden esetben a VVM mind a két feladatra vállalkozik a maga erejével és eszközeivel, közben pedig felhívunk minden becsületes embert és szervezetet a bekapcsolódásra.
És hogy ne puszta szószaporításnak tűnjön üzenetünk, ismertetjük az első javaslatunkat ebben a műfajban: a Pilóta-iskola kezdeményezést.
Ennek lényege egy pályázat lenne, amelyre olyan iskolák jelentkezhetnének programtervekkel, amelyeknek tanulói jelentős része szegény családokból való. A terveknek elképzeléseket kellene tartalmazniuk egyrészt az iskola felújításával, fejlesztésével kapcsolatban, másrészt oktatási, nevelési, művelődési, közösségépítési stb. elképzeléseket. Feltétel lenne még az is, hogy mindenki: az iskola személyzete, a diákok, a szülők komoly személyes közreműködést is vállalnak. A nyertes iskolák pedig komoly anyagi és egyéb segítséget kapnának egy vagy több évig, közben és utána pedig tapasztalataikat, példájukat a támogatók széles körben népszerűsítenék. Egy milliárd forintból 10-20 ilyen pilóta-iskolát lehetne indítani. Ezzel mind a szegénység elleni harc, mind a magyar oktatás megmentése egy szép győzelmet arathatna.
A közeljövőben további hasonló kezdeményezéseket ismertetünk.
Változó Világ Mozgalom



* * *