2014. szeptember 25., csütörtök

Ebola – a helyzet drámai!

A Változó Világ Mozgalom (VVM) számos jel alapján úgy ítéli meg, hogy az Ebola járvány a legrosszabb forgatókönyv szerint alakul. Magáról a betegségről a közvélemény igen keveset tud, így például nem tudjuk mennyi a fertőzés lappangási ideje, hogyan tud terjedni, hogyan lehet hatásosan védekezni a fertőzés ellen, meddig fertőz az, aki megbetegedett, milyen jellegű és mennyire tartós a megbetegedés következtében szerzett immunitás. És főképpen nem ismerjük a betegség történetét. Nem hihető, hogy ilyen szörnyű kórnak ne lenne nyoma a népi emlékezetnek, a pestishez hasonlóan. Az pedig sem a tudomány, sem a társadalom számára nem lehet közömbös, hogy a veszedelmes vírus spontán természetes mutáció vagy mesterséges módosítás eredménye-e.
Ami tudunk, az súlyosan figyelmeztető:
- a kór erősen fertőző,
- a kór életveszélyes, a megbetegedettek többsége meghal,
- gyógyítására nem rendelkezünk hatásos gyógyszerrel,
- a kór olyan országokban terjed, ahol az emberi és anyagi eszközök elégtelenek a járvány megfékezéséhez,
- az államok közössége továbbra is képtelen összehangoltan és ésszerűen cselekedni.
Ma ez a helyzet, ezért arra számítani, hogy hosszabb ideig sodródni fogunk a legrosszabb forgatókönyv szerint. Már most is példa nélküli helyzet alakult ki a legsúlyosabban érintett országokban. Az információk nehezen jönnek. A fejlett országok szokásos gőgös és önző érdektelenségéhez viszont most már a világméretű pániktól való indokolt félelem is hozzáadódik, így a valós helyzetet egyre nehezebben fogjuk látni. Így például kevesen értesültek arról, hogy Sierra Leonéban országos 24 órás kijárási tilalmat rendeltek el
A VVM 2014. augusztus 3-án elsőként szólalt meg a nagy veszély kapcsán, konkrét – ma is aktuális – javaslatokat téve. Nagy elismeréssel adózunk sok ezer orvos, egészségügyi dolgozó, önkéntes, kutató és szakember sokszor önfeláldozó munkájának, de mélységesen elítéljük a mással elfoglalt közvélemény-formálók és döntéshozók többségének felelőtlenségét.


Különösen tragikusnak tartjuk, hogy nem történnek lépések a világméretű összefogás, ezen belül egy hatékony világkormányzás létrehozása felé.
Közben feltétel és késedelem nélkül cselekedni kell Afrika megmentéséért. Ne ámítsuk magunkat, hogy a ma ismert körülmények között ezrekben kell mérni az áldozatok számát. Reális a veszélye annak, hogy milliókról kell beszélni hamarosan. És ez nem sokáig lesz csak Afrika tragédiája.
Az előző állásfoglalásunkban felsorolt javaslatokat most a következőkkel egészítjük ki:
- haladéktalanul 100 milliárd dolláros alapot kellene létesíteni az egészségügyi köznevelés és szakoktatás Afrikában,
- ki kell alakítani egy jelentős – több tízezer ember befogadására alkalmas – flottillát kórház-hajókból.
A helyzet drámai! Cselekedni kell!