2014. szeptember 24., szerda

Rossz helyett jó parkolási rendszerért

A Változó Világ Mozgalom levélben küldte meg egyik javaslatát a hat főpolgármester-jelöltnek, számítva támogatásukra! Hatnak a hét közül, ugyanis a hetedik jelölt, Falus Ferenc email-címét nem sikerült megtalálni az interneten. Így neki innen küldjük meg üzenetünket, ezáltal nyílttá téve levelünket. Bízunk abban, hogy így maga a javaslat nagyobb esélyt kap, minden budapesti érdekében.

Tisztelt Dr. Falus Ferenc úr!
A Változó Világ Mozgalom (VVM) súlyosan elhibázottnak tartja azt az általánosan meghonosodott gyakorlatot, hogy Budapest forgalmasabb városrészeiben fizetővé és időben korlátozottá teszik a parkolást.
Bár ebben az illetékes hatóságok forgalomszabályozási célokra hivatkoznak, valójában egy alig burkolt, otromba és drága adószedésről van szó, amely nem old meg semmit a hivatalosan hangoztatott céljaiból, miközben aránytalanul nagy kellemetlenségeket okoz a helyben lakóknak, rokonaiknak, barátaiknak.
A mostani rendszer ezernyi szituációban ellehetetlenít normális családi, emberi igényeket (például egy másik kerületben lakó idős szülővel való törődést).
Ezzel a felháborító gyakorlattal szemben igen egyszerű és ésszerű megoldás kínálkozik. Mindössze annyit kellene tenni, hogy azokon az útszakaszokon, ahol ez indokolt, a parkoló helyek egy kisebb részét (10-25%-át) kellene kijelölni fizető várakozásra.
Ez, a parkolási díj megfelelő kialakításával, kellő garanciát biztosítana arra, hogy az, aki valóban rövid időre kíván parkolni egy adott környéken, talál szabad parkoló helyet, de megszűnne az érintettek vámolása, szabadságuk botrányos csorbítása.
Sajnos túlságosan gyakran ésszerű javaslatok elsikkadnak, vagy éppenséggel el sem jutnak a hivatalos véleményformálókhoz és döntéshozókhoz. Erre újabb beszédes példa a fenti, már 2011-ben nyilvánosságra hozott javaslat sorsa.
A változó világnak erre a régi problémájára a válasz régen adva van: tovább bízni, és tovább harcolni!
Mi most abban bízunk, hogy az idei önkormányzati választás jó alkalom lesz arra, hogy legalább egy főpolgármester-jelölt felvállalja az új parkolási megoldás támogatását, idővel pedig megvalósítását.

Üdvözlettel,
Dr. Szimeonov Todor
Változó Világ Mozgalom

Ha viszont nevén neveztük az egyik jelöltet, felsoroljuk a többi hatot is (zárójelben a jelölő szervezet):
Bodnár Zoltán György (MLP)
Bokros Lajos (Modern Magyarország Mozgalom Párt)
Csárdi Antal (LMP)
Magyar György (független)
Staudt Gábor (Jobbik)
Tarlós István (Fidesz-KDNP)
Megemlítjük, hogy csak Staudt Gáborról és Tarlós Istvánról található egyéni email-cím, a többiek esetében csak a jelölő szervezet email-címe áll rendelkezésre. (Falus Ferenc esetében a jelölő szervezet email-címe sem található weboldalán).
A Változó Világ Mozgalom azt vallja, hogy ma az elektronikus elérhetőség egy közszereplő személy vagy szervezet esetében alapvető, elemi követelmény.


* * *
Fejlemények:
24 órán belül az egyik főpolgármester-jelölt visszajelzett:
Tisztelt Szimeonov Todor!
Az ötletről eddig nem hallottam, de így elsőre nem tűnik rossznak!
Köszönettel,
A jelölt nevét azért nem osztjuk meg, mert nem kívánjuk ezzel befolyásolni további viszonyulását javaslatunkhoz.
4 nap elteltével viszont ezt a visszajelzést kaptuk Bokros Lajosnak küldött levelünk kapcsán:
!!! over quota: a kezbesites sikertelen, betelt a cimzett postafiokja !!!:
retry timeout exceeded

(Mivel Bokros Lajosnak nem volt elérhető saját személyes email-címe, a levelet az őt indító párt email-címére küldtük.)

* * *