2015. január 9., péntek

Diploma és nyelv

A Változó Világ Mozgalom fontosnak és tiszteletre méltónak tartja a nyelvtudást. Valóban elvárható, hogy különösen a diplomás ember társalgási szinten ismerjen egy idegen nyelvet. Az is elfogadható, ha a nyelvtudás – és ennek igazolása – egy határozott követelmény az oktatásban.
Ugyanakkor a VVM nem tartja helyesnek, ellenkezőleg súlyosan méltánytalannak tartja azt a jelenlegi helyzetet, amikor több tízezer fiatal nem kapta, nem kaphatja diplomáját, mert még nem tette le az elvárt állami nyelvvizsgát. Ezek a fiatalok nem rosszabbak, mint az az egymillió diplomás felnőtt, aki régebben végezte el egyetemét. Méltányos és indokolt lenne, ha a kormányzat minél előbb hirdetne meg egy nyelvtudási „amnesztiát”, és másképpen, ésszerűbben szervezné meg a nyelvtudás szerzését, hasznosítását és igazolását a felsőoktatásban.
Figyelembe kellene venni, hogy idegen nyelv tanulására a fiatal a legfogékonyabb 18-20 éves koráig. Arra is érdemes gondolni, hogy a nyelvtudása hasznosítására éppen a tanulmányi évek alatt lenne a legnagyobb szükség. Így logikus lenne, hogy a megfelelő nyelvtudás megszerzését már az első egyetemi évben kellene elvárni, illetve akkor biztosítani ehhez az optimális feltételeket.
Ha a nyelvtudás megszerzése és ennek tanúsítása, vagyis sikeres – az államival egyenértékűnek elismerendő – nyelvvizsga lenne a feltétele az első egyetemi év lezárásának, legfeljebb egy év menne veszendőbe, és nem öt (vagy több).

* * *