2015. december 18., péntek

A kutatómunka kultuszáért

A Változó Világ Mozgalom (VVM) fontosnak tartja, hogy a kutató munkának nagyobb becsülete és nagyobb szerepe legyen. Nyugodtan mondhatjuk így is, hogy a kutatómunkának legyen kultusza.
A kutatómunka ne legyen csak a hivatásos kutatók feladata, még kevésbé azok privilégiuma, hanem a jó ideje olyan sűrűn emlegetett élethosszig tartó tanulás egy sajátos erőteljes formája, olyasmi, mint a jóga a helyes életmód rendszerén belül, azaz mindenki számára ajánlott és elérhető.
A kutatómunka mellett hasonló, esetenként átfedéseket mutató tanulási forma a szakdolgozat-készítés is, illetve a tudományos kísérletezés. A kutatómunka, szakdolgozat-készítés, illetve kísérletezés nem feltétlenül egyszerű tanulás, hanem könnyen átcsaphat igazi tudományos munkába, avagy éppen valamilyen (technológiai, üzleti, társadalmi stb.) innovációba. Erre azt kell mondani: annál jobb, annál inkább méltóak ezek a formák a sokoldalú társadalmi támogatásra.
A kutatómunkát az élet minden szférájában fontos lenne támogatni, az általános iskolától az idős otthonokig, de különösen indokolt lenne néhány stratégiai területet kiemelni, mint az ipart vagy a civil szférát, illetve olyan zárt körleteket, ahol a társadalom számára legfontosabb döntések születnek, legtöbbször a különféle érdekek kiváló, de a modern tudás szerény ismeretében: ezek a féltett és védett körletek pedig a politika és államigazgatás intézményei.
Igen, legyen minden képviselőnek (erkölcsi?) kötelessége, hogy minden évet egy újabb téma elmélyült tanulmányozásának, az ehhez szükséges kutatásnak és az egészet összefoglaló szakdolgozat megírásának szentelje.


* * *


2015. december 7., hétfő

Szóljon a zene!

Igen, szóljon a zene! Inkább, mint hogy üvöltsön a tv-kivetítő! Egy egyszerű és többféle haszonnal járó rendelkezést javasolunk a kormánynak.
Kötelezni kellene a vendéglátóhelyek széles körét arra, hogy meghatározott mértékben egy vagy több zenészt alkalmazzon. Ebből a körből nem lenne szabad kihagyni a legegyszerűbb kormákat sem (borozó, söröző stb.), hiszen azokban is helye lenne egy hegedűsnek, harmonikásnak. Hasonlóképpen helye lenne egy zongoristának vagy gitárosnak a legegyszerűbb étteremben vagy kávézóban.
Ezzel egyrészt több ezer munkalehetőség teremtődne országszerte, másrészt nem kis mértékben növelné az időtöltés kulturáltságát. Végül összességében ez jó hatással lenne mind a belföldi, mind a külföldi turizmusra, Magyarország imázsára.
Változó Világ Mozgalom


* * *