A nyilvánosság védelme

Nincs szólásszabadság ott, ahol nincs szóláslehetőség.

Ugyan az utca mindig és mindenki számára adva van, de csak becstelen ember és becstelen hatalom intézheti, hessegetheti el a problémát ilyen olcsó cinizmussal.

A szólásszabadság önmagában is egy alapvető érték, de egyben meghatározó feltétele, kelléke magának a szabadságnak, nem kevésbé az igazságosságnak, ezért állapota jelzésértékű. Ahol gond van a szólásszabadsággal, ott nagy gond van magával a szabadsággal, magával az igazságossággal..

A szólásszabadság „intézményrendszere” a széles értelemben vett nyilvánosság. A Változó Világ Mozgalom (VVM) úgy értékeli, hogy Magyarországon hosszú ideje és egyre nagyobb ütemben visszaszorul a nyilvánosság.

   A nyilvánossághoz hozzátartoznak a közösségek, szervezetek, a klubok, a kocsmák, a közterek, a Hyde-parkok, de kétségtelenül meghatározó szerepet játszanak a közvetítő csatornák, a médiák. A rendszerváltás pillanatához képest ma ezerszer annyi média létezik, az azóta megjelent internetről nem is beszélve. Ez viszont semmilyen minőségi javulást nem hozott, ellenkezőleg. Egyrészt az egyik irányba egyre kétesebb „tartalom” ömlik, másrészt a másik irányba (amikor külső szereplők keresnek bármilyen jellegű nyilvánosságot, véleménynyilvánítási, közlési, de akár hirdetési szándékkal) szűk és kis (vagy éppenséggel semmilyen) hatékonyságú lehetőségeket találnak. Az esetek nagy többségében ezeket is a posztmodern világ új pestise, a trollok dugaszolják el.

   A hatalom tartozik a társadalomnak egy széles és sokrétű programmal, folyamatos munkával a reális nyilvánosságért, akár kezdve azzal, hogy már az általános iskolában kellene tanítani a megszólalás kultúráját, technikáit és felelősségét. A nyilvánosság sajátos területeit felsorolni is nehéz, csak néhány példát említünk: mindennél többet érne a kistermelők számára egy hatékony országos bemutatkozási fórum.

   A nyilvánosság érdekében a hatalomnak jó jogalkotással, kutatások és fejlesztések támogatásával, jól felépített koncessziók adásával és egy sor további eszközzel kellene cselekednie.

Nem kisebb a felelőssége az érintett szakmáknak: tudomány, politika, média, civil szféra. Ezek ma is hiperaktívak a médiavilágban, csakhogy minden jel szerint a médiafáktól nem látják az erdőt, vagyis a nyilvánosság valóságos agóniáját.

Ez pedig a végletesen atomizálódó társadalmunk számára kétszeres baj, tragédia.

Változó Világ Mozgalom

* * *

Hát akkor a társadalom!

A nyugdíjasok nagy többségének anyagi helyzete méltatlan. A fő felelősséget ezért a helyzetért a hatalom és a politika viseli, de ez nem mentesíti a társadalmat az őrá eső felelősség alól, még kevésbé szünteti meg ennek a helyzetnek torzító, mérgező hatásait lelki egészségünkre, önmegbecsülésünkre.

Az elmúlt évtizedekben minden választás előtt minden párt hangzatos vállalásokat tett, ígértek már 13., sőt 14. nyugdíjat is, mégis itt tartunk, éspedig a legnagyobb bizonytalanságban a távolabbi jövőt illetően.

Fontos lenne, hogy a társadalom ebben a kérdésben is tegyen önállóan egy – akár kis – lépést a helyzet jobbítása érdekében.

Ilyen tett lehet egy társadalmi összefogás egy 13. nyugdíj biztosításáért.

Ehhez a kormányzat részéről nem kellene több, minthogy a Nyugdíjfolyósító igazgatóság nyisson egy elkülönített számlát, amelyre az év novemberében bármely természetes vagy jogi személy befizethet tetszőleges összeget, az Igazgatóság pedig decemberben ezt nyugdíjarányosan szétosztja a nyugdíjasok között. Mindenki ráeső részét a decemberi, 12. nyugdíjjal együtt kaphatná, elkerülendő a többlet adminisztráció és költség.

Közben a kormány számára nem lenne tiltva az összegyűjtött pénzt megtoldani egyes költségvetési megtakarításokból, többletbevételekből, tartalékokból.

Így november válhatna az idősek megbecsülésének szorgalmi időszakával. Civil és más szervezetek szervezhetnének külön pénzadománygyűjtő koncerteket, rendezvényeket stb.

Előnyös lenne, ha ezt a kezdeményezést megfelelő mértékben szabályozást kapna a törvényhozástól és a kormányzattól, de jó lenne, ha meghatározó maradna az akció társadalmi összefogás minősége.

Változó Világ Mozgalom

* * *

A nyilvánosság, mint közösségi tér

A Népszabadság puccsszerű kiiktatása („felfüggesztése”) az amúgy is torz magyar nyilvánosság világából rámutat a piacgazdaság súlyos problémáira.

Ezek a problémák rendszerszintű problémák, de akár rendszeren belül is orvosolhatók – akár a rendszer érdekében, de főképpen a társadalom érdekében. És fontos lenne orvosolni azokat.

Jelen esetben szemtanúi lehettünk annak, milyen könnyen eshet a hatalom áldozatául egy jelentős média, de nem kevésbé veszedelmes a köz számára, hogy ami most látszat volt – a tőke önkényeskedése – az igen gyakran maga a nyers valóság. A hatalomra valóban inkább a rombolás, az ellenséges médiák betiltása, megfojtása, kiiktatása a jellemző, a tőke viszont a maga módján racionális, innovatív, hódító – és közben manipulatív.

A nyilvánosság piaci szegmens lett, a tőke és – a helyi sajátosságoktól függő mértékben – a hatalom prédája.

Ez viszont olyan abszurd helyzet, mintha a levegő lenne piaci szegmens. Igen, abszurd helyzet a piacgazdaságban (is), hiszen ritka (bár nem ismeretlen) az a piacgazdaság, amely ne szentségnek tartsa a vélemény- és sajtószabadságot.

Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy egy ilyen társadalomban a vélemény- és sajtószabadság ne legyen demagóg máz?

Egy radikális átalakítás szükséges a nyilvánosság világában. Ez minden ízében lehet piackonform, sőt, fontos is lenne, hogy az legyen, de magán kellene viselnie annak jegyét, hogy a nyilvánosság társadalmi igény, társadalmi alapjog, társadalmi érdek.

A megoldás alapképlete voltaképpen igen egyszerű: társadalmilag jelentős média csak sajátos részvénytársasági („médiatársasági”) formában működhet, amelynél négyféle részvény lenne: felhasználói, szerkesztői, kiadói és pénzügyi.

A legfontosabb a felhasználói részvény lenne: ehhez a média előfizetői automatikusan jutnának minden (éves) előfizetésük után. Az az előfizetési díj meghatározott, például 10%-a lenne, és névre szóló lenne.

Ugyancsak kiemelten fontos lenne a szerkesztői részvény is, amely nem csak a szerkesztőket, hanem az újságírókat, szakmai munkatársakat stb. illetne, munkabérük meghatározott része, például 5%-a erejéig, ugyancsak névre szólóan.

Kiadói részvény illetné azt a társadalmi szervezetet vagy más jogi vagy természetes személyt, aki saját kinyilvánított céljai érdekében alapította a médiát. (Bizonyára „külső” kiadó meglétét nem indokolt kötelezővé tenni, a média társaság ilyen esetben „önigazgató” lenne.)

Végül lehetőséget lehetne biztosítani mindenféle szponzoroknak, érdekelteknek, akár kifejezetten pénzügyi befektetőknek, hogy jól elkülönülő pénzügyi részvényeket jegyezzenek.

Világos, hogy a megoldás társadalmi hasznossága és életképessége attól függ, hogy milyen bölcsen lesznek megosztva a jogosítványok a különböző részvényfajták között. Ebben egy törvénynek kellene jó kereteket megszabnia, kellő szabadságot is biztosítva az új boldog média világ szereplői számára.

Ilyen körülmények között egy reménybeli Népszabadság Médiatársaság előfizetőire és szerkesztőire tartozna, hogy gondoskodjanak: egy pénzügyi befektető kivonulása ne jelentse a játék végét.

Ez a megoldás egy nagyszerű példa arra is, hogy lehet egy forradalom békés.

Érv amellett, hogy reális az, ami mellett a Változó Világ Mozgalom elkötelezett: a békés forradalom.

Nem kellenek szánalmas csetepaték, még kevésbé vér, kioltott életek.

Egy becsületes és  jóízű szakmai vita elég.

És a békés forradalom eszméjének felvállalása.

Változó Világ Mozgalom

* * *

Korfüggő minimálbért!

A Változó Világ Mozgalom elfogadhatatlannak tartja az egységes, kortól független minimálbért.

A minimálbér intézménye a modern társadalmakban indokolt. Sajnálatos és visszás helyzet, hogy a rendszerint gondatlanul kezelt munkapiaci feszültségek és a túlzottan tolerált profithajsza miatt ezt ma is ennyire széles körben kell alkalmazni. Ezáltal viszont egy ördögi csapdába kerül az érintettek többsége: a munkáltatók és a szolgálatukban álló mindenféle tényező (közhatalom, média, közvélekedés stb.) az ésszerűség maximumának, afféle szent tehénnek tekintik „a” minimálbért, mintha el sem lehetne képzelni más, igazságosabb intézményt.

Lehet, és ez a kortól függő minimálbér. Ennek egy lehetséges konstrukciója egy éves korrekciós tényező: 25 év felett minden betöltött év után az alapösszeg további 2%-a járna, egészen 50 éves korig. Így tehát 25 éves korig a minimásbér továbbra is egységes lenne, és ugyancsak egységes lenni minden 50 év feletti dolgozó számára, de ez utóbbi esetben ez az összeg az előbbi 150%-a lenne, a két korhatár között az összeg arányosan nőne 100%-tól 150%-ig.

Ez a konstrukció ésszerű, méltányos és könnyen alkalmazható lenne. Érthető, hogy bevezetése nem történhetne egy lépésben, de túlzottan elhúzni sem lenne helyes.

Javaslatunk logikáját követve, megfontolandónak tartjuk azt is, hogy az ágazati egyeztetéseken lehetővé váljon ágazati korrekciós elemekben való megállapodás (az alapösszeg, a korhatárok, a növekedési ütem, a növekedés maximuma stb.).

Változó Világ Mozgalom

* * *

Nemzetközi kibuc-program

Felszólítunk minden tenni képes nemzetközi, állami és magán szervezetet egy világméretű kibuc-program támogatására, amely esélyt teremthet az elkövetkező évtizedekben akár egy milliárd ember számára a méltó életre, paradicsommá változtatva a Föld hatalmas régióit.

A program lényege az izraeli kibuc tapasztalatainak ésszerű hasznosítása világszerte.  Ehhez szükség lenne jelentős és koordinált munkára:

- a felhasználható területek felkutatása és előkészítése,

- a program népszerűsítése, jelentkezők verbuválása,

- a régi és új tapasztalatok gyűjtése, a formák fejlesztése és adaptálása,

- megfelelő politikai, jogi, közigazgatási, infrastrukturális stb. környezet kialakítása,

- a résztvevők képzése, továbbképzése, önszerveződésének elősegítése.

Ez a program jelentős hatással lehet a társadalmi fejlődésre, különösen két drámai problémára, amely jelenleg súlyosan veszélyezteti az emberiség jövőjét, békéjét: jelentős társadalmi rétegek lecsúszása minden egyes országban, a másik pedig a tömeges migráció.

A program támogatására legelőször az ENSZ fő szervezetei: a szociális, a gazdasági és a menekültügyi lennének hivatva. Bármely állam csatlakozása gyorsíthatja a munkát. Nagy küldetése lenne ebben a munkában Izraelnek.

Fontos és hasznos lenne bármely üzleti vagy civil szervezet, média bekapcsolódása.

Felbecsülhetetlen jelentősége lenne kibuc-szervezetek jelentkezése.

Fontos és hasznos lenne tenni akaró és tudó önkéntesek csatlakozása.

Évekkel ezelőtt a Változó Világ Mozgalom már felvetette, hogy egy ilyen program komoly segítséget jelenthet Magyarországon a cigányság problémáinak megoldásában is. Ezt változatlanul valljuk, közben tapasztaljuk, hogy sajnos mennyire nehéz cselekvésre motiválni, a problémát elszenvedőket is, azokat is, akiknek kötelességük lenne a probléma megoldása.

Bízunk abban, hogy ha a most javasolt program egyszer valahol a világon életre kel, példájával meggyőzi a resteket és a kételkedőket: a kibuc nem egy egyedi és idejét múlt életforma, hanem korszerű és egyetem modell.

Változó Világ Mozgalom

* * *

A migráns igazság válsága

A migránsválság körüli viták fontos elveket és igazságokat kerülgetnek.

A „fősodor” skizofrén módon egyik pillanatban merő filantrópiából ölelne keblére minden migránst, másik pillanatban teljes hideg racionalitással az pangó európai gazdaság áhítatott növekedését vizionálja az olcsó munkaerő beáramlásától.

A nacionalista „fősérv” pedig dühösen védi „a nép jogát, hogy ő döntse, kivel akar együtt élni” (lehetőleg senki idegennel), közben terroristák belopakodásával riogat.

Ezzel szemben fontos lenni az elvi álláspont, amelynek legalább három sarkalatos része van.

Egyrészt a migráció emberi jog. Alig ha lehetne vitás, hogy ezzel a joggal szabályozottan kellene élni. Aki nem tartja be az érvényes törvényeket, számolhat ennek következményeivel. De még nagyobb a felelőssége annak az államnak, amely nem alkot meg a migrációs jogot tiszteletben tartó jó törvényeket. Mert ilyenekkel tartozik az emberiségnek, és ha itt mulasztásban van, ez is az emberiség elleni bűncselekmény egy sajátos – gyalázatos – esete. Igen, aki legitimációs deficitben szenved, ne diktáljon nekünk kvótát. De hol a mi szuverén döntésükkel kialakított saját kvótánk?

A másik sarkalatos része a kérdésnek a gazdasági vonatkozások erkölcsi megítélése. Örvendezünk az „olcsó munkaerőnek”? Ahogy az elmúlt száz évben a „centrum” országai, jelesül az USA örvendezett a külföldi agyaknak? Nem gyalázat kiszipolyozni a gazdag országoknak a szegény országok agyait és potens – gazdagéknál olcsó – munkaerejét? Ki téríti meg a szegény országok szörnyű vérveszteségét?

Be kell látni, hogy ezekben a folyamatokban sok a természetes elem, és nem kell mindig mindenben bűnt látni. A tengert sem lehet okolni, hogy begyűjti a felszíni vizeket, miközben szörnyű szárazságtól szenvednek hatalmas régiók, a tenger pedig jól el van látva vízzel. Csakhogy ami a természetben természeti jelenség, és senki nem pocsékolja idejét a tender lelkiismeretének kutatásával, a társadalom más világ, az igazságtalanság pedig rozsdaként rongálja, néha pedig szét is robbantja. Ezt szem előtt tartva, el kell vetni a zsákmányszerző migránspolitikát, illetve érveket.

Ugyanakkor számolva a realitásokkal, nem szabad megelégedni az elvek hangoztatásával, hanem gondolkozni kellene bizonyos kompenzációs mechanizmusokon. A Változó Világ Mozgalom egyébként már évekkel ezelőtt javasolt egy ilyen mechanizmust: a mindenki után fizetett (vagy fizetendő) képzési-oktatási járulék az érintett iskolái kapják, azaz az immigránsok esetében ez az összeg a szülőhazáját illesse.

Végül a mostani migránsválság sajátos ok-okozati kérdéseit kellene bátran és őszintén megvizsgálni, és kimondani: a migrációs hullám igazi oka az a háború-sorozat, amely a kelet-európai „kommunizmus” bukása óta sújtja a muzulmán világ nagy részét, Malitól a Fülöp-szigetekig, és Csecsenföldtől Szomáliáig, de különösen Afganisztánt, Irakot és Szíriát. Közben szinte csoda, hogy például a Szíriából bombázásokkal-terrorral a szomszéd országokba embertelen körülmények közé kiűzött sok millió menekültnek csak töredéke indult a közeli Európába. Amivel tartozunk – és ami megoldaná a mostani kellően hiszterizált, bár valós migránsválságot – : bocsánatkérés, politikánk, de mondhatnánk: egész kultúránk átalakítása ellenségkeresőből, békét építővé, és nem utolsósorban egy méltányos, minimum 100-200 milliárd dolláros újjáépítése program felajánlása az érintetteknek.

És ne legyen kétségünk: ha így cselekszünk, Európa gazdasága is magára talál. De főképpen Európa szelleme.

Változó Világ Mozgalom

* * *

Legyen drága gazdagnak lenni

A különbségek az emberek között az egyik legfontosabb feltétele az emberi faj életképességének, a fejlődésnek, a civilizációnak. Ugyanakkor bizonyos különbségek túlzott mértéke tragikusan és fájdalmasan bomlasztja a társadalmat – és ezt olyan világosan látjuk, tapasztaljuk évezredek óta, hogy eltűrésére senkinek semmilyen mentsége nem lehet.

Gyalázatos jellemhiba, sokszor ugyancsak tragikus és fájdalmas bűn az irigység. A legenda erre vezeti vissza az első testvérgyilkosságot, de enélkül is látunk elég példát mindennapjainkban. Csakhogy bizonyos különbségek miatti felháborodást cinizmus lenne irigységnek beállítani.

Érdemes lenne ketté választani a társadalmi konfliktusokat szülő különbségeket. Most zárójelbe tennénk a hatalmi-uralmi – bizonyos értelemben nehezebbnek ígérkező esetét, és koncentráljunk  az úgynevezett anyagi különbségekre, a gazdag és a szegény ember közötti különbségekre.

Teljesen fölösleges méregetni, melyik csoporton belül nagyobbak a különbségek, melyik csoporton belül növekednek tovább nagyobb ütemben. Az az egy biztos, hogy ezek a különbségek mind a két csoporton belül elképesztőek, elfogadhatatlanok, és veszedelmes mértékben nőnek tovább.

A hatalmi-uralmi problémákat azért tennénk most zárójelbe, mert az azok elleni harcban az emberiség óriási szellemi és gyakorlatot szerzett, edzett, harckész, és számos természeti és biológiai törvény is a kezére játszik.

Végzetesebb a helyzet az anyagi különbségek terén, hiszen ma már olyan mértékben fogyasztjuk a Föld erőforrásait, hogy azok képtelen regenerálódni, magyarán: pusztítjuk életterünket, életfeltételeinket.

Itt is a fő kártevő a gazdag elit. A leggazdagabb 1%-é a fogyasztás 50%-a. A leggazdagabb 10%-é a fogyasztás 80%-a. A Földön ma élő 8 milliárd ember fele kénytelen beérni a fogyasztás 1%-aval. Ha létezne egy normális isten egyesek perverzitása miatt nem, de emiatt az igazságtalan és pusztító fogyasztás miatt bizonyosan intézkedne (normálisan, nem özönvízzel).

Be kell látni, hogy ebben a vonatkozásban sem megyünk sokra erkölcsi prédikációkkal. Mint a keleti harcművészeteknél itt is ki kellene használni az ellenfél erejét: a gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi eszköztárat. Ehhez természetesen a társadalom tömegére is szükség lenne, de az bizonyosan megnyerhető erre a célra. A cél az lenne, hogy lépésről-lépésre drágábbá tenni azt, hogy valaki gazdag, gazdag módjára fogyaszt. Értelemszerűen ebben a fő eszköz az adórendszer lenne, amelynek minden egyes elemét ebben a szellemben kellene átalakítani, kiegészíteni. De számos más területen is lehetne és kellene követni ezt a célt: az árképzésben, az azt szabályozó jogban, illetékek, bírságok stb. kialakításánál, a szabványosításnál, a fejlesztéspolitikánál, településfejlesztésnél, az élet minden területén.

Jól ismert az a történet, amikor egy szerencsés figura egy egymilliós bankjegy birtoklása miatt gyakorlatilag ingyen él, királyi módon. Ez nem egy alaptalan fikció, hanem a modern világ egy cinikus sajátossága. A régi idők urai ennyiben talán becsületesebbek voltak. A mai gazdagok bankettől munkaebédre szédülnek, közben az adófizetők pénzén vagy más fekete pénzekből iskoláztatják gyermekeiket stb.

Ám az igazi cél nem elsősorban fejni a gazdagokat, hanem egyre inkább rászorítani őket a pazarló életmód feladására. Ebben hatalmas – bizonyára nélkülözhetetlen – segítség lenne egy újfajta aszketizmus, puritanizmus népszerűsítése, honosítása.

A Föld, a jövőnk megmentése érdekében az emberiségnek nagy többségének valamennyit vissza kellene lépnie fogyasztásban. És a többség nagy része bölcs, nemes lelkű, megtenné ezt – hacsak nem azt látja, hogy az elit kibújik kötelessége alól, pedig neki kellene igazán nagyot visszalépnie eszement, pusztító fogyasztásában.

Túl kevés az a félbolond bölcs és nemes lelkű, aki minden körülmények között megtenné a magáét. A nagy többség nagy többsége egy cseppet sem bolond, és haragos szemmel lesi az elitet.

Legyen csak igen drága gazdagnak lenni, máskülönben nem lesz irgalom, ha van, ha nincs normális isten.

* * *

Újra a világkormányról

Nincs fontosabb és sürgetőbb feladat az emberiség számára, mint egy világkormány életre hívása.

Az emberiség által életre hívott világkormány nem lehet más mint legitim, demokratikus, ellenőrizhető, elszámoltatható.

A megoldás egyszerű és kézenfekvő: az ENSZ 12 legfontosabb szervezetének vezetője akár holnap is megalakíthatja az első világkormányt.

Ebből a körből jelenleg egy szervezet hiányzik, bizonyára nem egészen véletlenül: az informatika és az internet világszervezete. Aki érzékeli az e területen érvényesülő tendenciákat, és ilyenek egyre többen vannak, egyet fog érteni azzal, hogy ezt a hiányt minél előbb pótolni kell.

Változó Világ Mozgalom

* * *

Az új iskola

A Változó Világ Mozgalom (VVM) álláspontja szerint a magyar iskola, a magyar nevelésügy hosszú ideje hol ilyen, hol olyan rossz irányba sodródik, vagy éppen sodorják, közben viszont adva vannak a feltételek egy jó fordulathoz.

Az utóbbi években a helyzet még gyorsabban romlik, a társadalom pedig ebben a kérdésben is mélységesen megosztott.

A jelenleg uralkodó államfilozófiára (erős állam erős centralizációval, erős vallásosság, kasztosodó társadalom) csak egy újszerű közösségi koncepció lehet jó válasz. Ilyen koncepció alapja lehet az, hogy iskolaalapítók csak a szülők lehetnek (ésszerűen kimunkált rend szerint).

Alapítványok, egyházak, cégek stb. csak mecénások lehetnek – ha a magukéból becsületesen áldoznak az iskolára.

Kezelő értelemszerűen a helyi önkormányzat lehet. Az állam szerepe kettős: biztosítani a normatív támogatást, és a törvényes felügyeletet.

A szakmai támogatást egy olyan alulról szervezett Nevelési (vagy Pedagógiai?) Akadémiának kellene szerveznie, amely a végrehajtó hatalomtól független hatalmi ágként kellene működni, és egy sor kapcsolódó feladatot ellátnia (kutatás, fejlesztés, képzés, tapasztalatcsere, együttműködés stb.)

Miért hisszük, hogy adva vannak a feltételek egy jó fordulathoz? A meglévő iskolahálózat jó kiinduló helyzet, a tanári kar jól képzett, a magyar nép tiszteli az iskolát, nyitott a jóra, és közben szorgalmával képes biztosítani a jó nevelés fedezetét.

* * *

2016, Mit kíván a magyar nép?

Az Európában végig söprő forradalom végül Magyarországot is elérte, 1848. március idusán. Ki gondolta volna, hogy a felforgatás éppen ebbe az elmaradott császári provinciába fészkeli be magát, hogy majd másfél év és az orosz császár segítsége is kell a rendcsináláshoz? Ki gondolta, hogy ez az ország fogja másfél évszázad múlva is egyedüliként ünnepelni A Népek Tavaszát? Mi kellett ehhez? Magyarok, tótok, németek, zsidók, cigányok összefogása? Bátrak, bátortalanok és gyávák szerencsés összjátéka? A lángoló nagyot álmodás és a dacos nagyot akarás kiegyezése? A magyar történelem is tele van rejtélyekkel és ellentmondásokkal, de kétségtelem, hogy gazdag hagyományokat hagyott az utókornak. És egy sor követendő hagyományokat, amelyek kincset jelentenek minden nemzet, minden nép számára.

Egy ilyen hagyomány lehetne a számvetés: mit kíván a magyar nép? Ahogy az Egyesült Államokban meggyökeresedett az a tiszteletre méltó hagyomáyn, hogy minden januárban az elnök számvetést adjon „az Unió helyzetéről”, bölcsebb lenne nem ezt az idegen hagyományt meghonosítani, hanem március első felére időzíteni egy önvizsgálatot: mit értünk el, és mit kíván magának a nép a következő évre-időszakra.

Az ember ma már nem elégszik a jelszavakkal, de ha ezek nem puszta jelszavak, hanem egy tisztességes önvizsgálat „tartalomjegyzéke”, akkor hadd szóljanak szépen, veretesen. Végül is az embernek, akármekkora az esze, szíve is van, és neki is kell táplálék, kell tűz!

Íme, a Változó Világ Mozgalom saját 2016 évi elemzésének a foglalata:

Mit kíván a magyar nép?

1. Békét a világban és otthonunkban!

2. Munkát mindenki számára!

3. Hozzáférhető tiszta tudást!

4. Óvó nevelést!

5. Nyitott és szolidáris közösségeket!

6. Emberbarát környezetet és környezetbarát embert!

7. A hosszú egészséges életet szolgáló egészségügyet!

8. Rendet és biztonságot!

9. Igazságos és emberséges jogot!

10. Több fényt és több kultúrát!

11. Megértést és Emberhitet!

12. Élhető örömteli életet!

* * *

A néphatalom új főtere

A budapesti Kossuth térnek a világon egyedülálló lehetősége van nagyszerűen és imponálóan jelképezni a hatalom klasszikus megosztását. Ehhez nem is kell más, mint hogy a Földművelésügyi minisztérium adja át helyét a miniszterelnöknek, vagyis a végrehajtó hatalom fejének.

A jelenlegi helyzet valóban több, mint bizarr, amikor egy a sok minisztérium közül (éspedig köztudottan az egyik legkisebb) áll be egy sorba a parlamenttel és a Kúriával, a törvényhozás és a bíróság legfőbb szerveivel! Így ez az együttes nem képes elővarázsolni azt a különleges összhatást, amelynek lehetősége pedig szinte kódolva van a téren.

Igaz, hogy a három épület közül ez a harmadik a legkevésbé művészi és impozáns, de talán ez is szerencsés üzenet, mi szerint a végrehajtó hatalom rendeltetése nem a királykodás, hanem a szorgos államigazgatás.

Súlyos hiba lenne, ha a miniszterelnök a budai Vár magasságaiba vonulna el, hogy onnan nézhessen le az alattvalókra.

Az új népi Kossuth tér magától kínálkozó koncepciója két megjegyzésre ad alkalmat.

A fontosabb feladat egyben ma a nehezebb is: a Kúria csak úgy lenne a bírói hatalom igazi székháza, ha ez a hatalom nem lenne többé kétfejű, és megszűnne a külön Alkotmánybíróság. Egy külön Alkotmánybíróság Magyarország számára vállalhatatlan szakmai, politikai és anyagi luxus. Ha az Egyesült Államok meg tudják védeni életük alkotmányosságát külön Alkotmánybíróság nélkül, bizonyosan mi is képesek lennénk erre.

A másik megjegyzés: a jelenlegi székhelyéből kitenni javasolt Földművelésügyi minisztérium elhelyezése igazán nem lehet nehéz feladat. Csakhogy kínálkozik egy igazán nagyszerű sajátos megoldás: azt kiköltöztetni Gödöllőre, a gödöllői agrártudományi egyetem mellé, avval igen szoros integrációt kialakítva. Ez végre egy ésszerű és komoly lépés lenne a túlközpontosított államigazgatás valós problémájára.

És ha a Földművelésügyi minisztérium szóba került, érdemes szóba hozni a többi hasonló lehetőséget is. Mindenek előtt érdemes megfontolni a Külügyminisztérium áthelyezését Visegrádra, aminek révén „a visegrádiak” fogalma is hatásosabban kapcsolódna a magyar diplomáciához. Ezzel az egész Duna-kanyar egy diplomáciai-külpolitikai-nemzetküzi régióvá válhatna.

Hasonló jelentősége lehetne a kulturális kormányzat áthelyezésének Szentendrére.

Változó Világ Mozgalom

* * *

Humanitás és végrehajtás

A Változó Világ Mozgalom már több alkalommal hívta fel a figyelmet a társadalmi viszonyok humanizálásának fontosságára, több alkalommal tett különböző konkrét javaslatokat ebben a témában.

Azt kell tapasztalnunk, hogy itt sem történt érdemi haladás. Annál inkább indokolt erre a témára is visszatérni. Fenntartva régebbi javaslatainkat, újakat is aktuális megfogalmazni.

Ilyen most az a kezdeményezésünk, hogy a törvényhozók egy érzékeny terület szabályozzanak radikálisan új módon éppen a társadalmi viszonyok humanizálása érdekében. Ez pedig a cégfelszámolás, az adósságkezelés és a bírósági végrehajtás területe. A legfontosabb ebben a reformban annak rögzítése lenne, hogy ilyen tevékenységet csak nonprofit (közhasznú) szervezet végezhetne, éspedig speciális szakmai és etikai követelmények. Bizonyára ide kellene sorolni a büntetés-végrehajtásban közreműködő, vagy éppenséggel azt vállaló szervezeteket.

Változó Világ Mozgalom

A büntetőjog humanizálása

* * *

Árnyék

A Változó Világ Mozgalom így értékeli, hogy a 2008-as válságból való kilábalásért dolgozó erők tartalékai vészesen kezdenek kimerülni, és így nő a veszélye egy drámai visszaesésnek, egy még nagyobb pénzügyi-gazdasági és társadalmi válságnak.

Mik a fő okai ennek a helyzetnek? Itt alapvető rendszerhibák ütköznek ki. Hatalmas feszültségek akkumulálódtak a társadalmi működés minden rétegében: szociális, kulturális, technikai, környezeti, gazdasági gyökerekkel.

Ezzel együtt a közvetlen okok tágabb értelemben vett politikai okok: egyrészt a tulajdonképpeni politikai hatalom mérhetetlen felelőssége, másrészt a politikai elittel szemben álló érdektömeg, érdekóceán érdekérvényesítési impotenciája.

A legsúlyosabb forgatókönyvek még jó eséllyel elkerülhetők – ami senki ma jelenlévőnek az érdeme nem lesz, hanem az emberi sors, a civilizáció egyedülállósága alapján remélhető, de ez kevésbé mondható el az 1929-es forgatókönyv 21. századi „újratöltött”változatának esélyéről.

Irgalomért könyörögni az égiekhez illő lenne a mai állapotokhoz, de ettől sokat ne reméljünk.

A Változó Világ Mozgalom ésszerű és radikális javaslatok százait tette már az asztalra. Ezeket semmibe venni, és sodródni az eseményekkel egy nagy tragédia egyre sűrűbb árnyékában nem kevesebb, mint a népek elárulása, önárulás.

* * *

Pragmatikusan közösségi

A Közösség éve programjából nem hiányozhat egy fontos, nagy horderejű feladat: egy Közösségi Kiáltvány összeállítása.

Ebben többek között azt kellene világosan kifejteni, hogy a közösségi szemlélet nem egy elvont erkölcsi sóhaj, hanem rendkívül pragmatikus hozzáállás a legfontosabb társadalmi problémákhoz. És mi ma nagyobb társadalmi probléma, mint a társadalmi igazságtalanság gyorsuló mélyülése.

Egy hatékony ellenszer lehet többek között a szövetkezet, amelynek viszont ezer új formája lehet.

Ha az ember innovatív a műszaki fejlesztésben, a pénzcsinálásban, a marketingben, miért ne lenne kreatív a társadalmi problémák megoldásában?

Egy sor szolgáltatásnál, különösen a közmű- vagy közműszerű szolgáltatásoknál kiválóan alkalmazható lenne a szövetkezeti forma. Minden felhasználó (fogyasztó) egy részjegy vásárlásával válna szövetkezeti taggá, és bizonyos ésszerű szabályok válhatna ki bármikor. Ez a forma lehetővé tenné „pénzügyi befektető” csatlakozását is, ésszerű alku alapján.

Legyünk korszerűek, gondoljunk például a felhő-szolgáltatásra. Miért kellene, hogy ez az egész világon egy-két multi monopóliuma legyen? Mert a piac így akarja?

A piaci törvényekkel ugyanúgy számolni kell, ahogy minden normális ember számol a gravitációval.

De ha akarásról van, legyen szabad, hogy ne a piac akarata diktáljon, hanem a mi akaratunk, még akkor is, ha bizonyos kérdésekben csak felhasználók vagyunk.

* * *

Ott fent a Kert

Kézenfekvő a kérdés: ha már beláttuk, hogy a közösség jó is lehet, rossz is, mit kellene tenni azért, hogy lehetőleg jó legyen?

Kézenfekvő a kérdés, de naiv is, ha valóban ezzel kezdenénk. Ennél már csak az lenne naivabb kérdés, ami viszont, mi tagadás, szinte naponta elhangzik: mitől lennénk boldogak?

A jó közösség eszméjéhez, de különösen a jó közösség gyakorlatához hosszú út vezet el. Úgy festünk, mint akik egy csodálatos hegyet akarnánk meghódítani. Nem egy zord szikás-havas-jeges Himaláját, hanem egy olyan hegyet, amelynek teteje egy napfényben fürdő pompázó paradicsomi kert. De nehéz meredek lejtőkön kell felküzdenünk magunkat. Egyesek többször megpróbálkoztak elkeseredett rohammal, egyenesen a célra törve. És ez rendre tragédiával végződött. Voltak próbálkozások, amikor egész népek vonultak és megfontoltan haladtak a hegyet körbejáró szerpentinen. Melyik negyven évig, melyik négyszáz évig. De azután jött egy alattomos rész, és a vándorok mélyebbre csúsztak, mint ahonnan indultak.

A vándorlás megpróbáltatásai közösséggé, igazi néppé teszik a tömeget.

A visszazuhanás szétzúzza ezt a közösséget. Mindenki magát menti, mindenki mindenkinek ellensége – vagy legalább ezt hirdetik az új hangadók.

Mindig van mélyebb, de ezzel együtt a zuhanás idővel elakad, ki-ki valahol valamibe megkapaszkodik, aztán fel is tápászkodik… És idővel újra a hegy tetején lévő paradicsomi kertre veti tekintetét.

Nincs mit tenni, a kert húzza a szíveket. Újraszerveződik a hegy meghódítása, az új vándorlás, az új közösség.

* * *

Ember és közösség

A közösség azon – szerencsés? – fogalmak közé tartozik, amelyekről ösztönösen pozitív, nemes gondolatok jutnak eszünkbe, mint például a szeretet, a tudás, a munka, az erkölcs.

Nem kevesen viszont kezdettől, sokan mások pedig könnyen szkeptikussá válnak. És igen, fontos becsületesen kimondani: a közösség nem valami elrendelés szerinti idill. A közösség lehet jó, és lehet rossz. Senki ember nem születik jónak, vagy rossznak. Azzá lesz. Közösségekből sincsenek örök közösségek. A közösségek születnek, és meghalnak. Közben pedig ezerszer is át tudnak alakulni. Paradicsomot tudnak mintázni. És poklot. Többnyire pedig azt, amivé magunk tesszük hétköznapjainkat.

A közösség egyszerűen van, életünk meghatározó része. Ahogy mi magunk is meglehetősen meghatározó része vagyunk saját életünknek. Akkor is, ha ez néha egyeseknél nem szembeszökő.

A közösség az ember számára olyasmi, mint a dimenzió a fizikai test számára. Amely nem tud létezni, ha nem zuppan egy három dimenzió által kifeszített sarokba. Mi szerencsések vagyunk: közösségek ezrei közül választhatunk. Nem mindig könnyen.

Kettőt nem válogathatunk: egy az anyánk, és egy az emberiség.

* * *