A
Népszabadság puccsszerű kiiktatása („felfüggesztése”) az amúgy is torz magyar
nyilvánosság világából rámutat a piacgazdaság súlyos problémáira.
Ezek a problémák rendszerszintű problémák, de akár rendszeren belül is
orvosolhatók – akár a rendszer érdekében, de főképpen a társadalom érdekében.
És fontos lenne orvosolni azokat.
Jelen esetben szemtanúi lehettünk annak, milyen könnyen eshet a hatalom
áldozatául egy jelentős média, de nem kevésbé veszedelmes a köz számára, hogy
ami most látszat volt – a tőke önkényeskedése – az igen gyakran maga a nyers
valóság. A hatalomra valóban inkább a rombolás, az ellenséges médiák betiltása,
megfojtása, kiiktatása a jellemző, a tőke viszont a maga módján racionális,
innovatív, hódító – és közben manipulatív.
A nyilvánosság piaci szegmens lett, a tőke és – a helyi sajátosságoktól
függő mértékben – a hatalom prédája.
Ez viszont olyan abszurd helyzet, mintha a levegő lenne piaci szegmens.
Igen, abszurd helyzet a piacgazdaságban (is), hiszen ritka (bár nem ismeretlen)
az a piacgazdaság, amely ne szentségnek tartsa a vélemény- és sajtószabadságot.
Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy egy ilyen társadalomban a vélemény-
és sajtószabadság ne legyen demagóg máz?
Egy radikális átalakítás szükséges a nyilvánosság világában. Ez minden
ízében lehet piackonform, sőt, fontos is lenne, hogy az legyen, de magán
kellene viselnie annak jegyét, hogy a nyilvánosság társadalmi igény, társadalmi
alapjog, társadalmi érdek.
A megoldás alapképlete voltaképpen igen egyszerű: társadalmilag jelentős
média csak sajátos részvénytársasági („médiatársasági”) formában működhet,
amelynél négyféle részvény lenne: felhasználói, szerkesztői, kiadói és pénzügyi.
A legfontosabb a felhasználói részvény lenne: ehhez a média előfizetői
automatikusan jutnának minden (éves) előfizetésük után. Az az előfizetési díj
meghatározott, például 10%-a lenne, és névre szóló lenne.
Ugyancsak kiemelten fontos lenne a szerkesztői részvény is, amely nem csak
a szerkesztőket, hanem az újságírókat, szakmai munkatársakat stb. illetne,
munkabérük meghatározott része, például 5%-a erejéig, ugyancsak névre szólóan.
Kiadói részvény illetné azt a társadalmi szervezetet vagy más jogi vagy
természetes személyt, aki saját kinyilvánított céljai érdekében alapította a
médiát. (Bizonyára „külső” kiadó meglétét nem indokolt kötelezővé tenni, a
média társaság ilyen esetben „önigazgató” lenne.)
Végül lehetőséget lehetne biztosítani mindenféle szponzoroknak,
érdekelteknek, akár kifejezetten pénzügyi befektetőknek, hogy jól elkülönülő
pénzügyi részvényeket jegyezzenek.
Világos, hogy a megoldás társadalmi hasznossága és életképessége attól
függ, hogy milyen bölcsen lesznek megosztva a jogosítványok a különböző
részvényfajták között. Ebben egy törvénynek kellene jó kereteket megszabnia,
kellő szabadságot is biztosítva az új boldog média világ szereplői számára.
Ilyen körülmények között egy reménybeli Népszabadság Médiatársaság
előfizetőire és szerkesztőire tartozna, hogy gondoskodjanak: egy pénzügyi
befektető kivonulása ne jelentse a játék végét.
Ez a megoldás egy nagyszerű példa arra is, hogy lehet egy forradalom békés.
Érv amellett, hogy reális az, ami mellett a Változó Világ Mozgalom
elkötelezett: a békés forradalom.
Nem kellenek szánalmas csetepaték, még kevésbé vér, kioltott életek.
Egy becsületes és jóízű szakmai vita
elég.
És a békés forradalom eszméjének felvállalása.
Változó Világ Mozgalom
*
* *