Európa,
amely évezredek óta a világ szellemi műhelye és motorja, hosszú ideje vergődik.
Egy borzalmas, hozzá méltatlan konzervativizmus bénítja.
Több robbanásveszélyes probléma halmázódott a kontinensen, és könnyen
lehet, hogy egyik-másik ilyen probléma által okozott robbanás végső soron
jótékonyan kilendít minket ebből pangásból.
Egy ilyen probléma az integráció-függetlenség feszítő ellentéte. A helyzet
bonyolultságát jól jelzi, hogy nehéz jó szópárosítást találni erre. Az
integráció sem minden esetben a jó szó, de a függetlenség végképp esetleges.
Hiszen mondhatjuk: dezintegráció, autonómia stb.
2017 ősze Katalónia kiválásáról szól, amely valóságos dráma Spanyolország
számára, de még nagyobb szégyen az Európai Unió vezetése számára.
Most fölösleges lenne az igazságot keresni ebben a konkrét esetben, hanem
át kellene gondolni értékeinket és elveinket, és ugyan ennyire komolyan
megvizsgálni konkrét teendőinket, stratégiánkat ezen a területen.
Ami az értékeket és az elveket illeti: hitet kell tennünk két alapvető, de
nem könnyen egyeztethető eszmény mellett. Egyrészt tiszteletben kell a nemzeti
önrendelkezés jogát, mint alapvető társadalmi jogot, ugyanakkor azt a
történelmileg kiszenvedett elvet is védeni kell, hogy az állam egy terület
köztársasága, és nem nemzetállam, ahogy nem pártállam, ahogy nem egyházi állam.
Fel kell ismerni, hogy az integráció nem lehet egyirányú utca. Nem szabad,
hogy az legyen, vagyis egyre szélesebb és egyre szorosabb központosítás. Az
integrációnak ésszerű – és nem mellesleg: demokratikus – folyamatnak kell
maradnia, amely a helyzettől, vagyis a népek akaratától, érdekétől függően
elmozdulhat az egyik irányba is (a nagyobb integráció irányába), a másik
irányba is (a kevesebb integráció irányába).
Ilyen szempontból Európa minden sarkában megérett a helyzet jelentős
változásokra.
Igen hosszú listát lehetne összeállítani a jogosnak tűnő függetlenségi
törekvésekről, bár ez valóban bonyolult terület. Ami hosszú ideje a felszínen
van: Katalónia, Skócia, Wells, Korzika.
Talán meglepő módon ennél is hosszabb lenne a lista arról, hogy hol lehetne
erősíteni, hol volt súlyos hiba szétrobbantani az integrációt. Ez utóbbira
tragikus példa Jugoszlávia, de a cseh-szlovák integráció lesöprése sem volt
éppen dicsőséges tett. Ezeket az integrációkat sokkal inkább fontos lenne
visszaépíteni, ahelyett, hogy olyan légből kapott „integrációkat” erőltetni,
mint a „visegrádi négyek” (ami voltaképpen egy Ausztria nélküli Osztrák
birodalom árnyéka). És itt lenne még egy fontos opció: minden szempontból
megérett az idő, hogy Németország és Ausztria békésen és demokratikusan
egyesüljön.
A két „tiszta” irány mellett vannak összetettebb problémák is, főleg a
múltból örökölt szerencsétlen helyzetek megoldása, amiből talán a legtöbb van:
az ír helyzet, Belgium helyzete, Románia és Moldova, Macedónia és Koszovó,
Ciprus helyzete, Gibraltár, a mini államok rendezetlen helyzete.
1992-ben a Magyarországon különösen népszerű vörös csillagos Freddy
Heineken ismertette vízióját egy föderális Európáról 75 kis tagállammal. Ez is
egy terv, amelyért lehet lelkesedni, vagy szörnyülködni rajta. De végül is
víziók, tervek nélkül hogyan lássunk hozzá stratégiaalkotáshoz?
A stratégiaalkotás pedig fontos és sürgős. Mert forrponton Európa.
Európa is, ahogy Magyarország is, az egész világ is.
Változó Világ Mozgalom
Támogatod valamelyik – netán több – kezdeményezésünket? Támogasd pénzadománnyal munkánkat! 1000 forint is segítség!
*
* *