2017. november 2., csütörtök

A jog napja, 2017

Dicső, de nem könnyű küldetése van a jognak. De hát miért is legyen könnyű, ami dicső?
A jog egyik pillanatban olyan, mint anyánk híres szoknyája, amely mögött keres védelmet a gyerek. A másik pillanatban a jog a humán tudományok matematikája: deduktívnak látszik, bizonyítás-centrikus, de főleg emészthetetlen, riasztó, elidegenítő, Vagy esetleg éppen a matematika karikatúrája. Hisz annak a – sok ezeréves – mestersége, hogy hogyan lehet bebizonyítani egy tarka valamiről, hogy fehér, esetleg fekete, a megbízó igénye szerint.
Szabad perceinkben a jogról jogosan mondhatunk ilyeneket, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy a jog mindig és mindenhol jelen van, befolyásol minden történést, legalább annyira, mint a természeti törvények, vagyis hihetetlenül fontos. Ott van előtted a délelőtti kávéd? Az asztalon pihen, és nem lebeg a levegőben? Ezt tudd be a természeti törvényeknek, amelyek ugyancsak mindig és mindenhol ott vannak, befolyásolnak minden történést.
A jó eszű és jó szemű Montaigne vagy négyszáznegyven éve nagyot felsóhajtott „A természet mindig sikerültebb törvényeket szerkeszt, mint az emberek...”
Szerencsére, az emberi törvényeket – legalább gondolatban – könnyebb megváltoztatni. És szüntelenül változtatjuk. Gyarapítjuk, és változtatjuk. Nagy utat tettünk meg az elmúlt évezredekben, a kőbe vésett tíz parancsolattól az egy gigabájtos elektronikus jogszabály adatbázisig, és már – a bizakodás perceiben legalább – úgy kezdünk érezni, hogy karnyújtásnyira vagyunk egy eszményien szabályozott világtól.
De sajnos, sűrűn jönnek a kevésbé bizakodó pillanatok, amikor éppen, hogy azt kell éreznünk: képtelenség a jog eszközével megzabolázni a rossz erejét, a rossz légióit.
De ha nem a jog eszközével, akkor mivel? Van, mire lehet és kell még számítani: nevelés, kultúra és ezer további fontos dolog. De ezek mind az a meleg levegő, amelynek segítségével felemelkedhetünk. De ha nincs meg a jog erős selyme, amelybe, mint légballonba összegyűjthetjük a meleg levegőt, ott maradunk az ugaron, hiába a meleg passzátok.
Jog kell, jó jog kell. A 21. század sikeres lehet, és ezt az élet minden területen csirázó forradalmak sokasága világosan előrevetíti. De óriási szükség lenne arra, hogy ez visszatükröződjön a jog megújulásában is. Ennek pedig központi kérdése egy új alkotmányos eszmény.
Minden embernek, minden népnek joga van egy jó alkotmányra, és a dolgok döcögve, de haladnak. De milyen is a jó alkotmány? A jó alkotmánynak egy nép számára a legfontosabb és a legfelemelőbb írásnak kell lennie, amelyet ismerünk, értünk, tisztelünk és szeretünk. Jobban kellene ismerni, érteni, tisztelni és szeretni, mint a nemzeti himnuszt.
A himnusz egy nagyszerű hagyomány, hatalmas katartikus erővel. De csak az érzelmi katarzison keresztül hat. Az alkotmánynak ezzel szemben közvetlenül rendbe kell szednie eszünket, tudatunkat. Stabil tengelynek kell lennie, amely körül forognak gondolataink.
Lehetünk bizakodóak, hiszen láthatjuk a rémes matematikában is: akármekkora dzsungelnek érezzük a geometriát meg az algebrát, azok axiómarendszere kristálytiszta. És ezt csak az lenne képes tagadni, aki a tízparancsolatot sem lenne hajlandó megérteni.
Mindezektől vezettetve az elmúlt 2-3 évben összeállítottam egy új magyar alkotmány tervezetét. Fő feladatnak nem azt tartottam, hogy stilárisan alkossak egy remeket, hanem több ponton új minőséget biztosítsak a jövő jogi és politikai gondolkodása számára. Egy példát említenék erre: a hatalommegosztás klasszikus megoldásának továbbfejlesztése, a hatalmi ágak sokaságának rögzítése.
Úgy érzem, az általam megírt tervezet talán a kelleténél is több új minőséget hoz be, ami alkotási folyamatnak nagyszerű élmény volt, de bizonyára komolyan megnehezítheti az egész befogadását. Az emberek sokszor vonakodnak az új, ismeretlen befogadásától, ezért sokszor bizonyos kéziratoknak évtizedekig kell pihenniük a fiókban.
Úgy érzem, ha valami csoda folytán a tervezetemet holnap elfogadják és kihirdetik, az életünk mindennemű megrázkódtatás nélkül jobb irányt venne. De ilyen csodára nem számítok, és nem is kívánok.
Ha kívánni kellene: figyelmet kívánnék a témára, és közös munkát ebben. Hogy közben mennyi kerülne hasznosításra tervezetemből teljességgel mellékes.
Én magam sem tartom a most közzétett szöveget egy befejezett tervezetnek. Ez egy sokadik változat, és biztos, hogy amíg élek, javítok rajta. Nem kérdés, hogy lehet-e.
Az sem kérdés, hogy kell-e.

„Menj, létesíts jó közigazgatást:
gyógyítod vele fájó szívemet!”

írta vagy 1250 éve Tu Fu kínai költő!
Drága polgártárs, a te szíved nem fáj?

* * *