Dicső, de nem könnyű küldetése van a jognak. De hát miért is
legyen könnyű, ami dicső?
A jog egyik pillanatban olyan, mint
anyánk híres szoknyája, amely mögött keres védelmet a gyerek. A másik
pillanatban a jog a humán tudományok matematikája: deduktívnak látszik,
bizonyítás-centrikus, de főleg emészthetetlen, riasztó, elidegenítő, Vagy
esetleg éppen a matematika karikatúrája. Hisz annak a – sok ezeréves –
mestersége, hogy hogyan lehet bebizonyítani egy tarka valamiről, hogy fehér,
esetleg fekete, a megbízó igénye szerint.
Szabad perceinkben a jogról jogosan
mondhatunk ilyeneket, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy a jog mindig és
mindenhol jelen van, befolyásol minden történést, legalább annyira, mint a
természeti törvények, vagyis hihetetlenül fontos. Ott van előtted a délelőtti
kávéd? Az asztalon pihen, és nem lebeg a levegőben? Ezt tudd be a természeti
törvényeknek, amelyek ugyancsak mindig és mindenhol ott vannak, befolyásolnak
minden történést.
A jó eszű és jó szemű Montaigne vagy
négyszáznegyven éve nagyot felsóhajtott „A természet mindig sikerültebb
törvényeket szerkeszt, mint az emberek...”
Szerencsére, az emberi törvényeket –
legalább gondolatban – könnyebb megváltoztatni. És szüntelenül változtatjuk.
Gyarapítjuk, és változtatjuk. Nagy utat tettünk meg az elmúlt évezredekben, a
kőbe vésett tíz parancsolattól az egy gigabájtos elektronikus jogszabály
adatbázisig, és már – a bizakodás perceiben legalább – úgy kezdünk érezni, hogy
karnyújtásnyira vagyunk egy eszményien szabályozott világtól.
De sajnos, sűrűn jönnek a kevésbé
bizakodó pillanatok, amikor éppen, hogy azt kell éreznünk: képtelenség a jog
eszközével megzabolázni a rossz erejét, a rossz légióit.
De ha nem a jog eszközével, akkor
mivel? Van, mire lehet és kell még számítani: nevelés, kultúra és ezer további
fontos dolog. De ezek mind az a meleg levegő, amelynek segítségével
felemelkedhetünk. De ha nincs meg a jog erős selyme, amelybe, mint légballonba
összegyűjthetjük a meleg levegőt, ott maradunk az ugaron, hiába a meleg
passzátok.
Jog kell, jó jog kell. A 21. század
sikeres lehet, és ezt az élet minden területen csirázó forradalmak sokasága
világosan előrevetíti. De óriási szükség lenne arra, hogy ez visszatükröződjön
a jog megújulásában is. Ennek pedig központi kérdése egy új alkotmányos
eszmény.
Minden embernek, minden népnek joga
van egy jó alkotmányra, és a dolgok döcögve, de haladnak. De milyen is a jó
alkotmány? A jó alkotmánynak egy nép számára a legfontosabb és a legfelemelőbb
írásnak kell lennie, amelyet ismerünk, értünk, tisztelünk és szeretünk. Jobban
kellene ismerni, érteni, tisztelni és szeretni, mint a nemzeti himnuszt.
A himnusz egy nagyszerű hagyomány,
hatalmas katartikus erővel. De csak az érzelmi katarzison keresztül hat. Az
alkotmánynak ezzel szemben közvetlenül rendbe kell szednie eszünket,
tudatunkat. Stabil tengelynek kell lennie, amely körül forognak gondolataink.
Lehetünk bizakodóak, hiszen láthatjuk
a rémes matematikában is: akármekkora dzsungelnek érezzük a geometriát meg az
algebrát, azok axiómarendszere kristálytiszta. És ezt csak az lenne képes
tagadni, aki a tízparancsolatot sem lenne hajlandó megérteni.
Mindezektől vezettetve az elmúlt 2-3
évben összeállítottam egy új magyar alkotmány tervezetét. Fő feladatnak nem azt
tartottam, hogy stilárisan alkossak egy remeket, hanem több ponton új minőséget
biztosítsak a jövő jogi és politikai gondolkodása számára. Egy példát említenék
erre: a hatalommegosztás klasszikus megoldásának továbbfejlesztése, a hatalmi
ágak sokaságának rögzítése.
Úgy érzem, az általam megírt tervezet
talán a kelleténél is több új minőséget hoz be, ami alkotási folyamatnak
nagyszerű élmény volt, de bizonyára komolyan megnehezítheti az egész
befogadását. Az emberek sokszor vonakodnak az új, ismeretlen befogadásától,
ezért sokszor bizonyos kéziratoknak évtizedekig kell pihenniük a fiókban.
Úgy érzem, ha valami csoda folytán a
tervezetemet holnap elfogadják és kihirdetik, az életünk mindennemű
megrázkódtatás nélkül jobb irányt venne. De ilyen csodára nem számítok, és nem
is kívánok.
Ha kívánni kellene: figyelmet
kívánnék a témára, és közös munkát ebben. Hogy közben mennyi kerülne
hasznosításra tervezetemből teljességgel mellékes.
Én magam sem tartom a most közzétett
szöveget egy befejezett tervezetnek. Ez egy sokadik változat, és biztos, hogy
amíg élek, javítok rajta. Nem kérdés, hogy lehet-e.
Az sem kérdés, hogy kell-e.
„Menj, létesíts jó közigazgatást:
gyógyítod vele fájó szívemet!”
írta vagy 1250 éve Tu Fu kínai költő!
Drága polgártárs, a te szíved nem
fáj?
* * *